Szánj meg hát, sötétség! |
Saca |
2015.09.12. 20:41 |
 Ahogy sejtette, a média rögtön ráharapott a hírre. A TV közvetítette az esküvőt, ő pedig ott ült a televízió előtt, az öreg, kényelmetlen kanapén, és nem tehetett mást, minthogy melankólikusan csillogó szemekkel bámulta a képernyőt. Olykor egyszer-egyszer beleszipogott a papírzsebkendőjébe, de már nem zokogott, már nem üvöltött a fájdalomtól. Egyszerűen...azt hitte, elfogytak már a könnyei, mikor utoljára látta a fiút, de rá kellett jönnie, hogy tévedett. Akárhányszor eszébe jutott, elpityeredett.
Összekuporodva, a térdeit ölelve ült a kanapé legközepén, kezében papírzsebkendő, haja kibontva terült szét a vállain, és mellette a kanapén.
A televízió élőben közvetítette Kevin Gwide esküvőjét aznap délután. Igazán szép szertartás volt, igazán mesébe illő, fehér galambokkal, repkedő rizssel, virágszirmokkal, harangszóval, suhogó virágcsokrokkal, suttogó szavakkal, lágy zenével, latin prédikációval, ujjongó vendégekkel; és Lilynek egyre csak az járt az eszében, hogy ő sosem kért volna hasonlót a fiútól, egyáltalán, sosem kérte volna, hogy Isten előtt a lelküket, az életüket összekössék; neki elég volt pusztán, hogy a fiú mellett lehet, és a tudat, hogy kölcsönösen egymást vigyázzák, most mégis, azt kívánta, bárcsak ő lehetne most mellette a díszes oltár előtt. A fájó gondolat újabb könnycseppet szült, amit gyorsan le is törölt, hogy minél hamarabb feledni tudja.
|
 |
Toori ame |
Saca |
2015.09.12. 20:40 |
 A fejemre illesztettem fekete sapkámat, s ahogy elemeltem kezem arcom elől, láthatóvá váltak sárga, elszántsággal teli sárga íriszeim. Néhány kékes tincs árnyékot vetett arcomra.
- Tudod, mi a dolgod, ugye..?
A hangja épp oylan volt, mint mindig. Mély, zümmögő, és ironikus. Gyűlöltem, egész lényét. Azt, ahogyan ült az íróasztala fölött, és hideg szavai egyetlen arcvonás nélkül hagyták el ajkait.
- Igen. - feleltem, majd a kezembe emeltem a poggyászomat.
Hátragurult a székével, és felém fordult. Fehér inget viselt, fekete öltönynadrággal. Világosbarna haja hátrafogva egy copfban, hogy ne zavarja a munkában (bár pár még így is szürke szemeibe lógott).
Kortyolt egyet a poharából, amiben színtiszta vörösbor csillogott.
- Akkor indulj.
Pár pillanatig csak bámultam. Bámultam hideg, élettelen szemeit, de jégen kívül mást nem láttam bennük.
Bólintottam egy aprót, és megigazítva a sapkám sildjét, sarkon fordultam, és becsuktam magam után az ajtót.
|
|
Rómeó és Júlia - befejezetlen |
Saca |
2015.09.12. 20:38 |
|
- Nézze, uram a kis szarkát!
Lily felkapta a fejét, ahogy az őr elkezdte lehúzni a gyűrűt az ujjáról, amit még Kevin adott neki Valentin-napkor.
- Nem igaz! - sikított Lily - Kevin adta nekem!
Elkapta a kezét az őr szorításából és visszaillesztette a gyűrűt az ujjára, majd félénken magához szorította a kézfejét.
Billy idegesen nagybátyjához fordult.
- Bácsikám, tényleg szükséges mindez?
- Még kérded, fiam? - a bácsi hideg tekintete megfagyasztott minden szót a báttyban.
|
|
Y - befejezetlen |
Saca |
2015.09.12. 20:37 |
 Felüvöltött.
A szobát beláthatatlan félhomály borította, éppen csak sejtetett néhány körvonalat.
Mellkasa fel-le járt, a bőrén gyöngyözött a szenvedés, és ahogy fejét hátravetette, bele a párnába, megfeszültek az izmok a nyakán - arcán lévők összetorzultak. Haja összetapadt a verejtékétől, teljesen kiismerhetetlen formákat öltött.
Olyan szaporán vette az orrán a levegőt, ahogy csak bírta, de a tüdeje betarthatatlan tempót diktált. Éppen pihent. Kipihente az előző néhány másodpercet, mielőtt újra rávette magát.
Visszaszívta a levegőt.
Összeszorította a szemeit.
Üvöltött.
Úgy, ahogy eddig nem.
|
|
Flora - befejezetlen |
Saca |
2015.09.12. 20:33 |
|
- Kevin?
Már majdnem 2 hete, hogy Yuri egy szó nélkül hagyta itt a villát, és te még mindig nem mozdulsz ki az ágyadból. Szobád sötét, és ahogy a fényből rád nyitok, árnyékom végignyúlik a hófehér, hosszúszőrű szőnyegen. Éppen csak felvillannak UV-zöld szemeid, és bár próbálod elhitetni velem, hogy nem bánt semmi, tudom, hogy egy részed, - az, amelyik Yurihoz közel állt - kegyetlenül meg lett gyilkolva. És ez...nekem valahol fáj, de mégis, valahol megértem. Ezért melletted állok, és ha kell, húszperceknént nyitok rád, hogy tudjam, minden rendben.
Csendben nézlek - csendben nézel. Nem szólsz - nem szólok. Csendesen biccentek egyet, aztán rád csukom az ajtót. Fáj a szíved egy lány miatt, aki nem én vagyok.
|
|
Forgó fiú |
Dóri |
2015.05.24. 00:55 |
|
Luka és Kaito kapcsolata a jelenben mélyebb egy egyszerű barátságnál. A közös múltjuk, mely annyi örömmel, fájdalommal, bizalommal, dallal és repüléssel teli, már jóval azelőtt elindult, hogy a tragédia elkezdődött volna. A függöny most felgördül...
|
|
Mit hozott a Mikulás? |
Dóri és Saca |
2012.09.05. 16:23 |
|
A karácsonyi összeröffenésünk Sacával (egy éve?) elég mókásan zárult. Különféle versikéket gyártottunk a számtalan rajz mellett. Akkoriban elmaradt ezek világ elé tárása (mily szörnyűség), én viszont most pótlom. Felelősséget egyikünk sem vállal egyik csokorért sem! A szerkesztők állapota a kései órákban beszámíthatatlannak bizonyult!
|
|
Nem tudlak elengedni |
Saca |
2012.08.17. 11:53 |
|
 Ez egy abszolút Len-központú történet, ami a szöszi életét dolgozza fel szeretett senpai-ja halála után. Szereplők: Kagamine Len, Kaito Shion, Luka Megurine, Mikuo Hatsune, Kaoru Shibuya, Akaito Shion, Kaiko Shion, Taito Shion, Nigaito Shion, Kikaito Shion, William és Suzume Kagamine, Rosie dada (dafuq). Speciális köszönet: Zephina, amiért véleményezett a még félkész mű alapján, és Nico, aki inspirált arra, hogy folytassam az írást. A mű Dórinak készült meglepibe, aki egy hétre elutazott nyaralni a Balatonra. "Anata ga koishikute koishikute... zutto zutto daisukidayo..."
|
|
Amikor még mind együtt voltunk |
Dóri |
2012.02.19. 13:07 |
|
 "- Mit akarsz?! - morrantam rá a sírástól még remegő hangon, de ő csak két ujja közé csippentett egy tincset a hajamból. Lepergett róla minden sértésem, szelíd, nyugodt és kedves maradt. Erre volt szükségem. Egy kikötőre az élet viharos tengerén.
- Miért nem növeszted meg? - kérdezte csendes, barátságos hanglejtéssel, egy kedves mosollyal karöltve. - A hosszú haj nagyobb önbizalom, egy ilyen szép színből pedig vétek csak ennyit meghagyni.
- Mondod te, a festett kék... - mormogtam, még mindig a könnyeimmel küszködve.
- Festett?! - háborgott, majd leült a pad túloldalára, velem szembe. Két elszántan ragyogó ékkő pirított rám a kusza tincsek árnyéka alól. - Ne rontsd el, az előző percben menthetetlenül beléd estem.
Aznap elkezdődött valami."
|
|
Nem mindegy |
Dóri |
2011.08.13. 13:35 |
|
 "Mérgesen belerúgott a labdába, mely nekicsapódott a kapunak, felpattant annak vaslécein és kipattant a főútra. Matt szerette azt a labdát, így gyorsan félretolta a reteszt, szétszedte a lakatot, és a játék után rohant. Fejében sorra kavarogtak a gondolatok, mellkasát feszítették az érzések. Egyszerre volt dühös és szomorú, mardosta a bűntudat, mégsem akart legalább egy hónapig nővéréhez szólni. Gyermeki érzéseibe feledkezve csattant a labda a betonon, melyet a kisfiú gyors árnyéka követett. Az autós rémülten taposott bele a fékbe, de már késő volt - 130-ról nem is olyan könnyű nullára lassítani."
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ahogy sejtette, a média rögtön ráharapott a hírre. A TV közvetítette az esküvőt, ő pedig ott ült a televízió előtt, az öreg, kényelmetlen kanapén, és nem tehetett mást, minthogy melankólikusan csillogó szemekkel bámulta a képernyőt. Olykor egyszer-egyszer beleszipogott a papírzsebkendőjébe, de már nem zokogott, már nem üvöltött a fájdalomtól. Egyszerűen...azt hitte, elfogytak már a könnyei, mikor utoljára látta a fiút, de rá kellett jönnie, hogy tévedett. Akárhányszor eszébe jutott, elpityeredett. 
Tovább…
Felüvöltött.
