Azt mondják, az ember életében csak egy Igazi lehet, egy nagy Ő. De akkor hogyan leszünk képesek feldolgozni, ha egyik pillanatról a másikra elveszítjük? Lehetséges egyáltalán tovább lépni? És mi van, ha muszáj, mert valaki már vár ránk?

A koncepciónk nagyon egyszerű, de annál drámaibb. Adva van két fiú, akik egymásba szeretnek, azonban az egyik fiú valamilyen oknál fogva életét veszti. A másik fiú magára marad, és amint sikerült feldolgoznia a gyászt, újból szerelembe esik. Telik az idő, és a sors groteszk fintorral véget vet az életének. Így a harmadik fiú magára marad a gyásszal, míg nem talál valakit, aki feloldozást hoz számára. Ezzel el is értünk a jelenhez... Ez a szerelmi-halálozási láncolat jellemzi a játékunkat.

A + B -> A meghal, B + C -> B meghal, C + D = jelen és boldogság

Aztán persze a történetet kedvünk szerint csavarjuk és színesítjük más karakterekkel, újításokkal. Ezt a jelenséget azért hívjuk senpaioknak, mert az első csapatnál teljesen véletlenszerűen, a múltból visszalépegetve alakult ki a láncunk. Először adva volt C és D, avagy Kaito és Len, és kitaláltuk, hogy behozzuk B-t, Kaito senpaiját, Izayát. De mindketten éreztük, hogy valami még hiányzik, ezért úgy döntöttünk, Izayának is kéne senpai, így jutottunk el A-ig. Mivel a jelenben azonban sem Izaya és sem Hikaru nem szerepel, őket meg kellett ölnünk.

A második szálunk a Kokoro Connect, amit már tudatosan ezen séma szerint építettünk fel, és leginkább a zene körül forog. Az A fiú Tracey, a B Natsume, a C pedig Haise. Nagisa, a D pont még nem került be a történetbe, mivel ezúttal kronológiai sorrendben haladunk a jelen felé. De hát csak nem bírtunk magunkkal, annyira megszerettük ezt a szomorú koncepciót, hogy már el is készült a harmadik generáció: Boku no te wo hanasanaide!